Emlékversek 1 rész

Emlékvers 

Ha szívedbe sok a bánat,
Ne meséld el fűnek-fának.
Mindegy, hogyha fáj vagy vérzik,
Ne szólj semmit, úgy se érzik.
Száz a bánat, egy a nóta,
Tövis nélkül nincsen rózsa.

Légy szerény, mint az ibolya,
Nagyravágyó ne légy soha.
A magas pálmát letöri a szél,
A kis ibolya a földön is megél.

   Szívem, oh miért fáj,
E sóhaj mint jelent,
Rózsás arcod, midőn
Elébem képzelem,
Talán megmondja,
Lelkem mély érzelem,
Egybe kötött versem
Kezdő betűje.

Mindenkihez légy kedves,
De csak egybe szerelmes.
Akkor soha nem érzem,
Hogy a szíved elveszett.

Ha az Isten nem egymásnak teremtett,
Miért adott a szívünkbe szerelmet?

 Szívem titkát írom,
E kis levélben,
Rád gondolok mindig.
Ezt tartsd eszedbe,
S hogy szívem mért eped,
Soraim elején keresd.



Kék a tenger, kék az ég,
Azt kívánom, boldog légy.
Mint a madár az ágon,
Légy boldog e világon.

Szedd a tavasz virágát
Egy csokorba össze,
Rózsát is szedj, nefelejcset,
Egyet, kettőt közbe.
Tekints a csokorba,
Látni fogsz a múltba.
Eszedbe fog jutni,
Ki e pár sort írta.

Evezz az élet tengerén,
De ki ne köss a bánat szigetén.
Legyen erőd tovább evezni,
S a boldogság szigetén kikötni.


Nyíló virág legyen az életed,
Ezt kívánom szívből neked.
Legyél azé, kit szíved szeret,
Mert boldog csak úgy lehetsz.

Evezz az élet tengerén,
Kalauzod legyen a remény.
Kísérőnek legyen a hit veled,
Vigasztaljon a szép emlékezet.


Mit írjak neked emlékbe,
Mit ér az a hat betű,
Elég a hű barát: a szív,
Ha igaz érzetű.

Mikor nevetsz, gondolj arra, aki sír,
Ki szenved, ki semmivel sem bír,
A boldogságot elviselni könnyű,
De a boldogtalanság terhe szörnyű.

Ha majd a rövid ruhát a hosszú váltja fel,
Ha majd a játék helyett a szerelem érdekel,
Ha majd az oltár elé egy /:klassz:/ fiú vezet,
Arra kérlek a Boldogságtól,
Akkor se feledj el engemet.

Ha boldogan akarod végezni életed,
Mindenkinek ne osztogasd a szívedet.
Egy gondolat kísérjen szüntelen,
Egyet szeretni, de azt végtelen.
Igazán szeretni, nagydolog,

De feledni még nagyobb.
Csak igaznak van a szívem nyitva,
Ez a boldogságom legelső titka.

  
Piros rózsa, gyöngyvirág,
Erről gondoltam terád.
Az én szívem úgy szeret,
Sosem feled tégedet.
A virág elhervad pár nap alatt…
Szerelmed emléke örökké megmarad.

Nagyon messze vagyok tőled,
Mégis sokat gondolok felőled.
Messze vagyok, de soha nem feledlek,
Hidd el Babám, hogy igazán szeretlek. 

Ha a fehér álmok feketére válnak,
Ha majd itt lesz az ősz, vége lesz a nyárnak,
Ne merengj, nyugodj bele szépen,
Ne gondold, hogy mi volt valamikor, régen.
Ne nézd, hogy az álom, sok ábránd mivé lett,
Hogy te mi voltál, az élet mivé tett.
Így lesz, ha majd vége lesz a nyárnak,
Ha a fehér álmok, feketére válnak.

Gondol rád valaki,
Gondolkozz, és találd ki.
Ha kitaláltad,
Írjál neki.
Ha valaki kérdi tőled,
E pár sor kitől ered,
Mondd neki, hogy attól ered,
Aki engem nagyon szeret.


Sugarad mindent fénybe von,
Honnan jön, nem tudom.
Olyan közelről, s olyan messziről,
Neved nem ismerem.
Bárhonnan sütsz az ég felől,
Ragyogj kis csillag, fényesen!
(régi ír gyermekdal)

 
Hogy szép vagy, azt látom,
Hogy jó vagy, azt tudom.
Hogy szeretsz… azt gondolom,
Hogy kit?... Azt nem tudom.

Szedd a tavasz virágát
Egy csokorba össze
Rózsát tégy és nefelejcset
Egyet-kettőt közbe,
Tekints a csokorba,
Látni fogsz a múltba
Eszedbe fog jutni,
Ki e pár sort írta.




Nap lementétől nap nyugtáig,
Mindig terád gondolok,
És a hosszú éjszakában,
Csak rólad álmodok.

  ,Szeress, álmodj, ébredj is fel,
Csalódj is, mert csalódni kell.
Én csak azt kívánom,
Hosszú legyen az álmod,
Ébredésed késő,
S kicsiny csalódásod.



Légy vidám, mint a tavasz,
Légy boldog, mint a nyár,
Szíved legyen gazdag, mint az ősz,
De lelked, mint a tél,
Maradjon hófehér.
Ne fáradj bele,

Tenni jót,
Mert ha kitartunk,
Annak idején,
Aratni is fogunk.  

Ha majd évek múltán,
Ha majd hajad fehér lesz, kezed reszkető,
Kis unokáid körében ülve,
Egyikük egy könyvet vesz elő.
S te felnyitod a könyved tetejét,
Eszedbe jutnak a kedves arcok,
Kiket talán már takar a sír,
Kis unokáid összesúgnak:
Nézd, a nagymama sír.

Mindennap megszűnik valami,
Amiért az ember szomorkodik.
De mindennap születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni.  

Írok, írok, írdogálok,
Három tollat összerágok.
Mégsem tudok írni mást,
Ne feledjék el egymást.

Nem kívánom, hogy szeress,
Hogy örökké tartsd meg emlékemet,
De ha visznek utolsó utamra,
Dobj egy szál virágot lezárt koporsómra.



Valakit megszeretni egy perc is elég,
De elfeledni egy élet is kevés.
Senkit szeretni vétek, sokat szeretni bűn,
Egyet szeretni édes, de forrón, és hűn.

Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod az erő micsoda?
Akarat,
Mely előbb vagy utóbb
Borostyánt arat.

Ha majd egyszer, sok-sok esztendő múlva,
Te is kijárod az élet golgotáját,
Örökre szeresd édesanyád.
Ő adta neked a földi életet,
S hogy élhess, sokat szenvedett.
Óvd minden bajtól drága szívét,
S kérd az Istent, óvja életét.
Ha megbántod, kérd bocsánatát,
Ne felejtsd, nincs több édesanyád!

   

Kívánom, hogy legyél szép pompázó rózsa,
Hűség, hit, szeretet drága hordozója.
S ha így járod utadat,
Életed öröm járja, rád száll Isten áldása.

    Egy csokor virágot szedtem,

Hadd beszéljenek azok helyettem.
A rózsa szól: szeretlek,
Az ibolya: ne vess meg.
Legszebben szól a nefelejcs:
Engem soha el ne felejts!

Szeretni valakit, Ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, Mik szemedben égnek,
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni,
Mással látni Őt, S utána fordulni,
Kacagni hamisan, Otthon pedig sírni,
Bánatosan átvergődni kínos éjszakát,
S imádkozni azért, Hogy meg ne tudja,
Mi is az a Bánat.


   
Boldog az az ember,
Aki téged szerethet,
Aki feléd nevethet,
Aki veled lehet.
Boldog az az ember,
Kit szíved választott.
Én már sok mindent megértem,
Amíg a boldogságot sikerült elérnem.
Ne haragudj énrám, hogy annyit beszéltem,
De a szívembe néztem, s téged láttalak én.
Kélt ember egymás mellett küzd a holnapért,
S a holnap minékünk oly sokat ígér.

Szeretlek, nem vitás,
De mostantól szeressen más.
Szeretni már nem tudok,
Azt hiszem, feledni sem tudok,
A búcsúzás nehéz dolog,
Lehet hogy hozzád kicsi vagyok.
Nem!
Én csak ostoba lehettem,
Hogy téged szerettelek,
Ezzel a levéllel búcsúzom,
Emléked elfeledni nem fogom.

   
Istent becsapni nem lehet,
Sportolj, sok kicsi sokra megy.
A kutyából nem lesz szalonna,
A sok betű a szemet rontja.
A szénhordás a testet izmosítja,
A szép gyermekkor nem tér sosem vissza,
A testi hibán nevetni sosem kell.





Ne fáradjunk tenni a jót,
Mert ha kitartunk,
Annak idején
Aratni is fogunk.

   A világ az Isten kertje,

Gyom s virág vagytok ti benne emberek!
Te, a kertnek egy kis magja,
De ha az Úr a pártod fogja,
Benne gyom tán nem leszel!
(Petőfi)

Higgy a magban, a földben, tengerben,

De az emberben higgy mindenek előtt.
Szeresd a felhőt, a gépet, a könyvet,
De az embert szeresd mindenekelőtt.
(Nazim Hikmen)

   ,Szíved most még tiszta tábla,
Vigyázz, hogy mi kerül rája!
Legyen mindig jóval telve,
Minden betűje hirdesse,
Hogy a legnagyobb a szeretet,
S csak az a boldog, aki szeretett!
Utolsó lapra csak annak szabad írni,

Aki ezt a kislányt feleségül kéri.
Én is ezt tettem volna,
De nem tehetek róla,
Hogy amikor születtem,
Lányt hozott a gólya.

 Utolsó lapra írom a nevem,
Utolsó leszek, ki téged elfelejt.
Ha majd a koporsómra verik az utolsó szöget,
Felnyitom a szemem, halkan suttogom:
Isten veled!



Mint egy virág, olyan vagy,
Olyan tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és a bánat közelít.
Kezem véd könyörögve,
Meghallgat tán az ég,
Ilyen maradj örökre,
Ilyen kedves, tiszta, szép!

Mikor belépsz a kicsik otthonába,

Legyen orcádon Jézus nyájassága.
Szólítsd köréd a kisgyermekeket,
És simogasd meg a fejecskéjüket.
S ha látsz köztük rútat, rongyosat,
Gyermek arccal búbánatosat,
Ismerd meg benne a korán szenvedőt,
S öleld magadhoz, és csókold meg őt.
  Szeresd a gyermeket!

Mert neki szárnya van.
A csillagok közé ő még el-el suhan,
S kitárja vidáman a mennyek ajtaját,
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem fürkészheted,
Csak gyermek lelkeken át.

Sok mindent tudok, és mégis keveset,
S hogy végre a magam lábára álljak,
Nekivágok a világnak.
Azaz először az iskolának.
Előbb a betűket tanulom sorjában,
És a számokat is.
Hogy tudjam, mennyi az egy,
És mennyi a tíz.
Az után körülnézek, hogy hol lakom,
S a dolgok mennyit érnek, minek mi az ára,
S milyen munka után kerültek éppen a pultra.
S így jutok - míg telnek az évek - magam is oda,
Hogy munkába lépek.
Könyvet nyomtatok, vagy aratok,
Vagy éppen tanítok, mondjuk egy iskolában,
Előbb a betűket sorjában,
És a számokat is,
Hogy mások is tudják,
Mennyi az egy és mennyi a tíz.

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyan, szegény kis szenvedőt.
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit.
Míg te a gyermekek könnyeit törölgeted,
Egy láthatatlan kéz, a csillagok felett,
Letörli vétkeidet.

Érzés, tudás tiszta méze gyűlt a szívbe, gyűlt az észbe,
Betűk hordták, ők a mi lelkünk arany méhei.
Züm-züm, a rétet és a virágot,
Bejárják a nagyvilágot.
S ma, mint hála, mint kiáltás,

Emlékversek 2 része 

Emlékversek 2 rész

Emlékvers

  Az ibolya a reménység jelképe,
E pár sor egy fiú emléke.
E pár sort írom csupán,
Egyet szeress, de igazán.
Szíved annak add, ki megérdemli,
Nem annak, ki azt összetépi.
Elmondom, jaj nehéz, amit érzek én,
Pedig annyi az egész, hogy szeretlek én.
Ne keresd a kincset, csak a hű szívet,
Ha azt megleled, boldog lesz az élted.
 

Hallgass a szív szavára,
Mindent utána tégy,
Szeresd, kit szeretni tudsz,
Mert csak azzal leszel boldog.
Csak hűtlen sose légy.

Szép az élet, szép is lehet,
Hogyha két szív hűen szeret.
De a hűség ritka madár,
Egyik ágról a másikra száll.

Legyen életed viruló,
Mint egy szép kikelet.
Három csillag vezéreljen,
Hit, remény és szeretet.

A levelem bezárom,
egy kis arany kulccsal,
Ha igazán szeretsz,
nyisd fel ezer csókkal.

Orgonavirágzás, örök szerelem,
Tekints fel az égre, szép szerelmem.
Ajkadon elnémul minden kis panasz,
Te vagy a mennyország, te vagy a tavasz.

Evezz az élet tengerén,
Zátony nélkül a tenger sík vizén.
Ringjon a csónakod a hullámos habokon,
Találkozok veled egy szép napon.

Tekints fel az égre, mert ott az Isten maga,
Ki megtanít szeretni, de feledni soha.
Ne tárd ki a világ előtt gyenge kis szívedet,
Boldog a Földön csak az lehet, ki igazán szeret.
Fájni kell a szívnek, ha igazán szeret,
Mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet.
Mert szeretni egy pillanat is elég,
De téged elfeledni egy élet is kevés.


Búcsúzom tőled, szép szerelmem,
Búcsúzom tőled, az Isten áldjon meg,
Igyekszem téged elfelejteni,
Titokban érted könnyet ejteni.


A rózsaszín álmok között,
Mely merengve altat el,
Ne hidd, hogy minden való lesz,
Melyért úgy lángol a kebel.
Higgy, Remélj, de sorsod ne áldozd fel álmokért,
Mert kínos lesz az ébredés, ha majd az álom véget ér.
Elmondom, hogy téged nagyon szeretlek,
Akármi is jöjjön, sose feledlek.
Messze vagyok tőled, nagyon messze távol,
De ha szíved szeret, megtalálhatsz bárhol.



Szép a tavasz, szép a nyár,
Szép az, aki párral jár.
Én is járnék, de nem lehet,
Mert távol vagyok tetőled.




Nyáron nyílik, ősszel hervad a virág,
Az én szívem oda vágyik tehozzád.
Ne tudja meg ez a világ, csak az ég,
Hogy a szívem érted dobog, érted ég.


Az árvácska szép virág,
Téged látni boldogság.
De én boldog nem vagyok,
Mert tetőled távol vagyok.


Én a rózsa, te a fája,
Együtt fáj az élet fája.
Ha az élet kettészakad,
De a szívünk együtt marad.

Csendes ki kápolnába
Ereszkedjél térdre
És kit jobban szeretsz
Imádkozzál érte.
Forró szeretet fűz hozzád egyedül,
Úgy érzem, mást szeretni nem tudok,
Ha rád nézek, szívem megenyhül,
Ha tudnál szeretni egy életen keresztül.



Szeress szívből egyet,Az is szeretni fog tégedet.
Mert boldog csak az lehet,
Kinek szerető szíve csak egyet szeret.



Légy szerény, mint az ibolya,
Hogy mindenki azt mondhassa,
Kedves kislány, barátságos,
Hasonlít az ibolyához.



Az erdőben álldogálva,
Neved vésem be a fába.
De azt idővel belepte a moha,
De én a szívedet nem feledem soha.
Volt-e már a szívedben fájdalom,
Sírtál-e néha egy régi bús dalon?
Ha még nótán nem könnyeztél igazán,
Talán nem szerettél szívből igazán.


Ha majd messzi tájról kapsz egy üzenetet,
Gondolj vissza arra, ki téged el nem feled.
Öröm és boldogság legyen mindig veled,
Soha el ne feledd, ki ezt írta neked.


Ha megcsalnak téged,
Mint ahogy te engem,
Eszedbe fog jutni
Az én megcsalt szívem.


Kis szobában este, ha lefekszel,
Gondolatod olykor messze téved.
Fehér kis párnád magadhoz szorítod,
És azon töprengesz, hol van a galambod.



Sokáig törtem azon a fejem,
Hogy hogy írjam e levelet.
Végre eszembe jutott egy kívánság,
Legyen életed vidám, öröm és boldogság.
Ha minden elhagyott, boldogság és remény,
Hidd el, hogy akkor is szeretni foglak én.
 

Elvittek tőled messze távolba,
Nem tudom miért nem válaszolsz lapomra.
Vagy talán van más, aki szeret,
Írd meg, és én eldobom a szíved.

Ha az úton látsz egy letört virágot,
Gondolj a szerelmedre, ki nagyon imádott.
Imád az még most is nagyon téged,
Mért nem viszonzod a szerelmet nékem.


Üdvözletem küldöm a virágillat szárnyán,
Legyen az életed tündöklő szivárvány.
Utadra az élet virágot hintsen,
Édes kicsi Annám, áldjon meg az Isten.


Légy boldog az életbe,
Virulj, mint a rózsa.
Ki e pár sort írta,
Ne feledd el soha.



Mint a fakadó rózsabimbó,
Élted úgy viruljon.
Szívedből az én emlékem
Soha el ne múljon.


Tavaszi ibolya szép virág,
Téged látni boldogság.
De én boldog nem lehetek,
Mert tetőled távol lehetek.




Hej de messze vagyok tőled,
Még is mindig álmodok felőled.
Messze vagyok, de soha nem feledlek,
Mert én téged szívből szeretlek.


Te vagy az éltem fénylő sugara,
Te vagy a szívemnek szerető angyala.
Szívednek szépsége ragyog szívembe,
Életed jelképe áll most itt előttem.




Nem bánom én akár mit is beszélnek,
Nincs értelme nálam semmiféle beszédnek.
Nem hiszek én másnak, csak a szívemnek,
Az pedig e szót suttogja, hogy: Szeretlek.


Messze idegenbe vadregényes tájon,
Nekem is van egy hervadó virágom.
Hullajtok is érte titokba sok könnyet,
Azt csak a jó ég tudja, látlak-e még többet.


Most már édes minden perc,
Mind a várakozásnak szentelem.
Boldoggá tesz majd az a pillanat,
Mikor viszont láthatlak.
Maradj te csak egyszerű virágnak,
Szerénynek, mint az ibolya.
Ifjú szíved derült virágát,
Ne add semmiért oda.

  

Elválaszt bennünket egy idegen táj,
Feledni téged úgysem tudlak már.
Ha távolból is igazán tudsz szeretni,
Akkor én se tudlak többé feledni.

Távol tőled, szomorú az élet,
Nem lehetek boldog én csak véled.
Te vagy az én szívem párja,
Érted ömlik könnyeimnek árja.

Rózsát, ha leszakítsz, vigyázz a kezedre,
Szerelmed, ha boldog, vigyázz a szívedre.
Ne ölelj, ne csókolj, akit nem szeretsz,
Mert csak te tudod, kiért fáj a szíved.
 

Mióta megláttalak, rabod lettem néked,
Bárhová visz a sors, nem feledlek téged.
Orgonafa árnyékába esküszöm én néked,
Így még soha senkit nem szerettem, mint téged.

Egy szép nyári napon nézz fel az égre,
Gondolj egy barna fiú szerető szívére.
Ne gondold, hogy ez a fiú meg fog téged csalni,
Inkább a csókodért képes lesz meghalni.

Ne feledj a szenvedés zajában,
Ne feledj az öröm mámorában.
Ne feledd, miként kel fel a nap az égen,
S emlékem szívedbe örökké éljen.
Ha minden elhagyott, többé ne remélj,
Hidd el, akkor is szeretni foglak én.

Emlékül küldöm az életem titkát,
Két szív, ha egymásra talál,
Elérjük a boldogság útját.

Te voltál az első kit szívembe zártalak,

Te voltál, ki elraboltad szép ifjú vágyamat.
Te vagy, kit igazán tudok szeretni,
És soha el nem tudlak feledni.
Élj a világ szép kertjében,

Élj szép boldog napokat,
El ne feledd, hogy ki írta
Emlékül e sorokat.

   
Legyen a szíved egy zárda,
Idegenek előtt bezárva.
És ha zörget valaki,
Csak a rácson kukkants ki.
De ha jön az igazi,
Nyisd a kaput sarkig ki.

Szemednek fénylő sugarát
Elmerengve nézem át.
Rajtad kívül szeretni nem tudok,
Elfeledni téged képes nem vagyok.
Te vagy az én reménységem csillaga,
Legyen az életed egy kinyílt rózsafa.
Emlékemet csak úgy tudod, ha a
Kezdőbetűket lefele olvasod.

Kedves légy mindenkivel,
De őszinte kevéssel.
Bizalmas csak eggyel,
Kit a szíved legjobban szeret.

Nem törődöm a világgal, nem törődöm mással,
Tele van már az én szívem sok-sok csalódással.
Üthet rajtam minden ember, ha akar százat is,
Csak a kezed, kicsi kezed simogassa meg orcámat.





Emlékversek 3 rész

Emlékversek 3 rész

 Emlékvers

 

Szeretném, ha minden álmom valósággá válna,
Szeretném, ha két szép szemed nem ragyogna másra.
Szeretném, ha megmutatnád, hogy a lelked tiszta,
Szíved, amit nékem adtál, nem kérnéd azt soha vissza.
    


Amikor én téged először láttalak,
Az időtől fogva szívembe zártalak.
Írjál hát sokat, mert nagyon szeretlek,
Ne sajnáld hát tőlem a te két kis kezedet.

Levelem szálljon hozzád, vigye hírül néked,
Hogy szívem álmai boldogan felébred.
Valahányszor látom a te bájos képed,
Elfogja a szívemet egy boldog igézet.

Képed nézésével nem tudok betelni,
Nem tudlak én téged többé már feledni.
Órák hosszat nézem, elnézem képed,
Mert nem szeret úgy senki, ahogyan én téged.

Hosszú az út, rövid az élet,

Ezért gondold meg minden lépésed.
Ha majd az út szélére érsz,
Jusson eszedbe ez a kép.

Messze vagyok tőled, igen messze távol,
De ha szíved szeret, megtalálhatsz bárhol.

Ha szívemnek akarsz társa lenni,
Ne tudj engem soha elfeledni.
Ha láttad a feledés fátylát,
Imádkozz, és visszatérek hozzád.

Jól vigyázz a szívedre hogy ne fájjon,
Arra is, hogy más után ne járjon.
Mert ha szíved mások után dobog,
Én meghalok, és te se leszel boldog.

Barna szemed pillantása
Rabbá tette szívemet,
Nem is tudlak elfeledni,
Soha többé tégedet.
 Nem kívánom, hogy örökké szeress,
Nem kívánom, hogy örökké megőrizd emlékem,
De majd ha visznek az utolsó utamra,
Dobj egy szál virágot te is a síromra.

Most írom tenéked a legszebb levelet,
Véss a szívedbe örökké engemet.
A szerelem pedig szálljon a szívedre,
Mert egy igaz szívet szeretsz te örökre.

  

Csak az tudja, hogy mi a bánat,
Aki egyszer szeret,
Csak az tudja, hogy a szívnek
Parancsolni nem lehet.
Rózsa tűvel írom ezt a levelet,

Úgy is tudom, gondolod, hogy ki lehet.
Az vagyok én, aki mindig rád gondol,
Aki most is üdvözöl a távolból.

   Ha virágot látok, te jársz az eszembe,

Ha neved hallom, könny szökik a szemembe.
Éjjel, ha pihenni térek, csak rólad álmodok,
Reggel, ha ébredek, érted imádkozok.
Hogyha hű szívedre leborulhatnék,

E világon minden kincset érted adnék.
Te vagy a legdrágább kincsem mindennél,
Mert nélküled az élet sötét, mint az árnyék.


Mindig magam előtt látom két szemed,

Érzem, hogy simogat hófehér kezed.
De ez csak álom, vágyaimnak álma,
Hiába van minden, ha nem vagyok nálad.
A virág is rólad beszél,

Messze viszi a szirmát a szél.
De a szívembe itt él a képed,
Nem feledlek soha-soha téged.

   

Az élet nehéz és mostoha,
Szeretni tanulj meg,
De feledni soha.
Mert szívből szeretni,
Csak egyet lehet,
Azért gondold meg,
Kinek adod a szívedet.

  
Minek a vagyon, minek a kincs,
Ha boldogság még nincs.
Csak annak add a szívedet,
Ki egész életen át hűen szeret.

  

Egy kislány evez az élet tengerén,
Nálad legyen a szép remény.
Úti társul vidd el nevemet,
Ki tudja, látsz-e engemet.
  Ne szeress te jobban, mint ahogy én szeretlek,
Ne légy hűségesebb, mint ahogy én leszek.
Csak annyit gondolj rám, mint én rád,
Tudom, hogy akkor nem feledjük el egymást.  

Az élet bármily nehéz, bármily mostoha
Szeretni megtanít, de feledni soha.  

Fonj koszorút nefelejcsből,
Fond bele a nevedet,
Most hogy tőled messze vagyok,
Ne felejts el engemet.

Ha két szív lángra gyúl,
Csókolni megtanul.
Az egyik kér, a másik ad,
Vajon melyik a boldogabb?

  Mosolygó tavasznak legszebb ibolyája,
Legyen a te szíved boldogság tanyája.
Légy boldog örökké mindezek felett,
De engemet soha el ne feledj.
Hervadás ne érje egyetlen szívedet,
Ha kis szíved szeret, az legyen a tied.

Hiába tagadod, tudom, hogy szerettél,
Hiába akarod, másé nem leszel.
Szívünk csak egymásért dobog,
Együtt vagyunk mi igazán boldogok.

 

Szeretném, ha csicsergő kis madár lehetnék,
Születésnapod hajnalán válladra repülnék.
Szeretném füledbe azt csicseregni,
Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki.

  

Ha látod majd a napot nagy búsan lemenni,
Elhagyott temető utadba fog esni.
És letört taposott virág jön kezedbe,
Jussak akkor én is emlékezetedbe.

Nem tudom én elfeledni azt a boldog órát,
Amikor az élet útja először vitt hozzád. Azt éreztem, amikor a két szemed rám nézett, Nem leszek én mással boldog, egyedül csak véled. Örök lesz a mi szerelmünk, mint a nemes márvány, Mennyországba száll a lelkünk, édes vágyak szárnyán. Azt éreztem, amikor a kélt szemed rám nézett, Nem leszek én boldog mással, egyedül csak véled.

Este későn nyitva az ablakom,
Csókjaimat hozzád küldöm angyalom.
Elgondolom, hogyha nálad lehetnék,
Az ajkadra ezer csókot adhatnék.

Te vagy az első, kinek nem hazudtam,
Te vagy az első, kinek hinni tudtam.
Te vagy az első, kit szívből szeretek.
Te leszel, kit soha el nem feledlek.
Messze vagyok, nagyon messze távol,

De a szívem szeret, és megtalál bárhol.
Csak azt írom emlékül tenéked,
Amíg szívem dobban, nem feledlek téged.

Egy bűvös éjszakán, ha sírsz egy hű szív után,
Könnyezve jössz felém, mindent megbocsátok én.
Csak jöjj vissza hozzám, és szeress igazán.

 Ezt a pár sort fogadd el szerető szívemtől,
Mint ahogy én küldöm igaz szeretetből.
Emléket akarok szívembe szerezni,
Hogy ne tudjál engem soha elfeledni.

  Rád gondolok,

Ki most messze jársz,
Ha visszahoz az élet,
Egy hű szívre találsz.



  Bár messze jársz, nem jársz egyedül,

Mert egy katona szeret végtelenül.
Körülötted lebeg, de nem láthatod,
Az hozná meg néked a boldogságot.
Bár egy kissé késve veheted észre,-
Szívembe csendül a boldog vallomás.
Két szemem csillog, mint furcsa titok,
Szeretlek, de szíved soha el nem hagyom.

   

Nincs nagyobb földi gyötrelem,
Mint a távoli szerelem.
Mert aki ezt próbálta,
Nincs egy boldog órája. 

Szeresd a rózsát,
Mely örökre nyílik,
Szeress egy kis leányt,
Mely hű lesz a sírig.

 
 

Szeress, míg szeretni tudsz,
Szeress, míg szeretni lehet,
Majd lesz idő, mikor a szíved,
Zokogva visz a múlt felé.
Szívem őrzi e kis lapot,
Míg csak el nem alkonyul.
Várj arra, akit a szíved szeret,
Mert mással boldog lenni nem lehet.
Egy év vagy kettő, semmi,
Várj rám, ha boldog akarsz lenni.
 

Piros rózsa ne hullajtsd leveled,
Te szép legény, ne felejtsd a nevemet.
Én téged nem foglak feledni,
Így jár, aki igazán tud szeretni.

Hűséges levelem száz csókkal bezárom,
Melyre a válaszod szívdobogva várom.
Hű maradok hozzád, koporsóm zártáig,
Legyél te boldog, végtelen sokáig.
Szerelmes szívem, csak utánad eped,

Amíg dobogni fog, el nem felejtelek.
Most te vagy szívemnek első nagy szerelme,
Hogy messze vagy, könny szökik szemembe.

 

Üdvözletem küldöm, szép neved napjára,
Nyíljon ki szívednek hervadó rózsája.
Szakíts egy szál rózsát, harmatos korában,
Az Isten éltessen szép neved napjában.
Névnapodnak gyönyörű egében,
Kívánságom szeretet és remény,
És ha elmúlik névnapod napja,
Ragyogjon feletted szerencse csillaga.

   

Lehullott a nefelejcs virága,
Utolsó levelem-tettem a postára.
Ebben búcsúzom, az Isten megáldjon.
Felejtsd el a múltad, én is megpróbálom,
De ha rám gondolsz, egy könnyes bús este,
És a régi emlék felsír a szívedbe,
Tudd, hogy szerelmünk nem volt más, csak álom,
Felejtsd el a múltat, én is megpróbálom.

Úgy érzem, hogy nem szeretsz,
Egy szót szólj és elmegyek.
Könyörögni nem fogok,
Mert bánatomba meghalok.  

Búcsúzok tőled ebbe a kis versbe,
Mert már megjelent a könnycsepp a szemembe.
Álmaidba őrzöm, hogy szép legyen, az álmot.
Legyen mindig boldog a te boldogságod.  

Zöld erdő árnyékába,
Nyílik a gyöngyvirág
Igaz szeretettel gondolok terád.
Hogyha rád gondolok,
Úgy elfog a bánat,
Látni szeretnélek,
Úgy vágyok utánad.

 

Névnapodra küldöm a virágot,
Légy boldog ezen a napon és áldott.
Kedves képed itt a szemembe ragyog,
Névnapodra én is boldog vagyok.